Páduai Szent Antal templom
Isztambul
2025. augusztus 10.
2025 nyarán jártunk Isztambulban, akkor néztük meg a Páduai Szent Antal templomot.
A ferencesek 1221 óta vannak jelen Konstantinápolyban. 1725-ben az isztambuli olasz közösség már épített egy templomot, de azt egy villamosvonal építése miatt lebontották és 1912-ben felépült a bazilika (és a szomszédos lakóépületek) velencei neogótikus stílusban. A város akkori olasz közössége kb. 40.000 főt tett ki és főleg genovai és velencei származású emberekből állt. 1932-ben XI. Pius pápa bazilikai rangra emelte a templomot. Itt prédikált 10 évig XXIII. János pápa, miközben a Vatikán törökországi nagykövete volt, mielőtt pápává választották. Roncalli bíborost "török pápának is nevezik, mert folyékonyan beszélt törökül, az ő szobra áll a templom udvarán. 1967-ben itt hangzott fel az első szentmise török földön, amelyet egy pápa celebrált. Ma olasz minorita testvérek látják el a lelkigondozást, a templomban a török mellett angol, olasz és lengyel nyelven is tartanak istentiszteletet, hiszen sok katolikus hívő külföldről érkezik.
Forrás: Church of St. Anthony of Padua, Istanbul - Wikipedia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése