Szent Anna templom és ferences kolostor
Koper
2018. július 26.
2018 nyarán jártunk Szlovéniában, akkor jártunk a Szent Anna templomban Koperben.
A ferencesek nem sokkal Assisi Szent Ferenc halála után érkeztek Koperbe. A jelenlegi templom története 1492-re nyúlik vissza, amikor egy helyi nemes telket adományozott egy új templom és kolostor építésére, amelyek 1513 karácsonyára készültek el. A templomot 1627-ben, a rendházat pedig 1644-ben renoválták. A rendházat kezdettől fogva oktatási célokra szánták, teológiát és filozófiát lehetett itt tanulni. A kolostor dalmát, majd olasz ferencesekhez tartozott, végül 1953-ban került ismét a szlovénokhoz. Egy évvel később a kolostort államosították és börtönné alakították, a csak a templomot és néhány melléképületet tarthattak meg a ferencesek. Miután 2004-ben a börtön kiköltözött, alapos felújítás kezdődött, ma diákszálló és szociális központ működik itt.
Érdekes, hogy a berendezés egy része, (pl. a főoltár, szentképek, szobrok) ma is Olaszországban van.
A falakon lévő stációk 1746-ból származnak, az orgona pedig 1805-ből való, egy velencei mester műve.
A kolostor kerengője
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése